Tájékoztatunk mindenkit, hogy a DarkSide torrentoldal 2009.05.01-től kezdve nem üzemel tovább.
Írta: Administrator
2009. április 22.
A darkside főoldalán olvastuk és kommentálás nélkül idézzük, megköszönve a 3 és fél éves torrent tracker pályafutását A tracker itt elérhető illetve 2009.05.01 után már nem: http://darkside.dyn-o-saur.com:1024/index.php
Az oldal további sorsa:
2009.05.01-én bezárunk ,
addig minden marad a jelenlegi formájában, leszámítva a letöltést és a feltöltést, valamint néhány feleslegessé váló funckiót,
a fent említett időpontig mindenkinek lehetősége van az itteni ismerőseivel elérhetőséget cserélni,
a bezárásig hátralévő napokban a fórumban / staffboxban bárki felteheti esetleges kérdéseit,
az XBT tracker addig fog menni ameddig szükséges, elenyészően alacsony peerszámnál fogjuk csak leállítani.
Azoknak, akiket tömören érdekel az oldal megszűnésének okai:
a magyar "torrenttársadalom" elkurvulása jelenlegi helyzete és hozzáállása,
nagyrészt a fenti miatt nem látjuk értelmét a további üzemeltetésnek,
kevés szabadidő, amit részben a fentiek miatt nem erre a célra kívánunk feláldozni.
A DarkSide torrentoldal (2005-2009) nekrológja
Készítette: sajtmester (alapító, társtulajdonos, frontend-fejlesztő, ügyeletes mindenes)
D e nehéz elkezdeni... Az oldal kicsit több mint 3 és fél évig (!) állt
a torrentezők szolgálatában, hivatalosan 2005.10.18-án indult 3 ember
közreműködésével, amelyhez hamarosan többen is csatlakoztak, ellátva a
különböző szerepköröket. Az oldal staffja a hosszú évek alatt nagy
mértékben nem változott és ezért talán elmondhatjuk, hogy az egyik
legösszetartóbb csapat alakult ki nálunk. De mint tudjuk, a kivétel
erősíti a szabályt: voltak akiknek az életritmusába nem fért bele az
oldal segítése hosszabb távon, és volt, aki egyéb okok miatt hagyott
itt minket. Utóbbinak köszönhetően közel 1 év után a staff vezetőinek
száma 2-re csökkent. Ezután a szerepkörök kissé megborultak, de egy idő
után helyreállt a rend, és a karbantartók száma ismét 3-ra emelkedett.
Ezt leszámítva, komoly belső problémáink nem igazán voltak, persze néha
itt is kiborult a bili, de sosem kerekedett nagy botrány, hiszen
(majdnem) mindig sikerült megfontolt és tárgyalni képes stafftagokat
választani, akik kulturált módon meg tudták vitatni a felmerülő
problémáikat. Az utóbbi időben már rengeteg teendő rám hárult az
oldallal kapcsolatban, részben ezért döntöttem én is a bezárás mellett,
mivel nem rendelkezem elegendő szabadidővel ahhoz, hogy mindent
beleadhassak az üzemeltetésbe.
A z oldal üzemeltetése hozzáértést,
erőforrást, pénzt, türelmet és elképzelhetetlenül sok szabadidőt
igényelt. Ez az a dolog, amit a mai egynyári
"küldd-az-esemest-és-kussolj" torrentoldalak ún. "üzemeltetői" nem
képesek felfogni, de valószínűleg nem is akarnak (erről majd később).
Anyagi gondjaink sosem voltak, ilyen szempontból megfelelő háttérrel
rendelkeztünk. Volt ugyan rövid ideig itt is támogatási és SMS-küldési
lehetőség, de ezeket nagyon gyorsan elvetettük (PayPal donate talán
kicsit tovább volt és több alkalommal). Soha semmilyen
ellenszolgáltatás nem járt cserébe: sem feltöltés, sem bónusz, sem x
hónapig tartó VIP rang, csupán komolyabb támogatás esetén egy kis
csillag a felhasználó neve mellett. Ez a kis csillag azonban sokat
jelentett és ezúton is köszönetet mondunk azoknak, akik segítettek, ha
problémáink voltak, vagy támogatták az oldalt valamilyen formában, ha
szükség volt rá. Technikai oldalról szintén megvolt a megfelelő háttér
(persze voltak ínséges idők is), gondok természetesen jónéhányszor
akadtak, hiszen "ami elromolhat, az el is romlik". Volt
hardverelhalálozás, adatbázis-összeomlás, domainlopás és minden, ami
csak lehet, de ezeket a problémákat a lehető leggyorsabban és legkisebb
veszteséggel igyekeztünk orvosolni, sok esetben nem kis összegért,
több-kevesebb sikerrel (igen, előfordult adatvesztés is). Minden
technikai malőr ellenére az oldal működése a legtöbb esetben
zökkenőmentes volt, szerencsésebb és kevésbé szerencsés időszakokkal,
kisebb-nagyobb leállásokkal.
R égebben egyes torrentoldalakkal nem
volt felhőtlen a viszonyunk, van amelyik a mai napig is fennmaradt, de
alapvetően a legtöbb oldallal kapcsolatban semleges volt az
álláspontunk. Akiket nem kedveltünk, azok vagy keresztbetettek nekünk,
vagy a tiltás ellenére felhasználták az oldal valamely elemét, ezért
pedig nem mi voltunk a felelősek, mi sosem akartunk rosszban lenni
másokkal.
K ezdjük a lényeget: térjünk rá az
oldal megszűnésének kicsit bővebb okaira. Nem is tudom, milyen szóval
tudnám jellemezni leginkább a mai magyar
"torrenttársadalmat"...Nevetséges? Szánalmas? Undorító? Mindegyik egy
kicsit attól függően, hogy melyiket mire értjük.
S zánalmas az, ahogyan a telített
piacon próbálkoznak érvényesülni a gyakorlatilag 0 anyagi és technikai
háttérrel rendelkező torrentoldalnak nevezett szemétkupacok, az
innen-onnan másolt és összelopkodott frontendjükkel. Ugyan régebben is
voltak ilyenek, de napjainkban már egyre több és több ilyen
"llamatorrents" indul. Teszik mindezt nem a felhasználókért, hanem az
anyagi haszon reményében, és máris megvan az, amire az undorító jelzőt
használhatom.
I dehaza a torrentoldalak -
eltekintve néhány kivételtől - , kizárólag az anyagi haszon reményében
működnek (mert sokan nem a fenntartás költségeire gyűjtik ám a pénzt),
így elveszik az egész dolog lényege. A lehető legtöbb trükkös módszert
sikerült kitalálni arra, hogy minél több bőrt húzzanak le a
felhasználókról: emelt díjas sms különböző juttatásokért, lehúzós
nyereményjátékokra buzdítják a népet, de ezeket már azt hiszem mindenki
ismeri. De talán még van igazság, és előbb-utóbb valaki az ilyenek
körmére néz (talán épp mostanában)...
D e ez még csak a jéghegy csúcsa:
véleményem szerint, az előzőekben említett elanyagiasodás nagyban
hozzájárult a torrentezés igazi mondanivalójának eltűnéséhez, és ezzel
eljutottunk egy újabb nagy problémához. Miért töltene fel a user, ha
egy sms-ért megkap mindent? Letölti, ami neki kell, aztán leállítja a
klienst, mert a többieknek miért is legyen jó... neki már megvan és az
a lényeg, a többi meg kit érdekel?! Persze, ha neki lassú a letöltés,
rögtön nagy a szája és jön panaszkodni, hogy nincsen seeder! Kicsit
bele kellene ebbe gondolnia annak, aki hasonló elvek szerint
gondolkozik, talán néhányan magatokra ismertek, bár remélem, nem sokan.
A torrentezés egyik alapvető mozzanata lenne az, hogy a letöltés után
addig kell seedelni a letöltött anyagot, ameddig kapacitás / lehetőség
van rá, azaz másokra is gondolni kellene . Bizony, nem csalás és nem ámítás, így működne ez a rendszer!
E zek mellett megemlíthetném még az egyre több kontár "relanzátor"-t,
akik tonnaszámra gyártják a silány minőségű szemetet, de ez igazából
nem befolyásolta a döntésünket, csupán valamelyest párhuzam vonható a
pár hónappal ezelőtti FAREWELL-ekkel, részben hasonló okok miatt
szállunk ki mi is (tudom, ők nem p2p-releaserek voltak, de a párhuzam
akkor is tetszik, szóval nem belekötni!). Mindezek után elmondható,
hogy az előzőekben leírt helyzet nagyban hozzájárult az oldal
megszűnéséhez. Nem látjuk értelmét egy megfelelő háttérrel rendelkező,
teljesen nonprofit oldal üzemeltetésének, míg mások betegre keresik
magukat ugyanezen és / vagy tonnaszámra gyártják a torrentoldalnak nem
nevezhető rémszüleményeket, de mindezek mellett még csak azt sem
mondhatjuk el, hogy legalább a felhasználók korrekten állnak a
dolgokhoz, mert a legtöbbüknél már nem így van. Az igazi torrentező
kihalóban lévő faj, ellenben a hit'n'run-nerek és netcigányok egyre
többen vannak. Utóbbiakkal még ha sikerül is előbb-utóbb kiszúrnia
valakinek, egy helyére jön két másik, ha nem is azonnal. Nincsenek már
meg azok az értékek, ami miatt régebben elkezdtük és jövőt láttunk az
üzemeltetésben. Az előzőekben ecsetelt kilátástalan helyzet arra az
elhatározásra juttatott minket, hogy az oldalt megszüntetjük (az IP címeket a rendőrségnek, az email címeket pedig a spammereknek eladjuk jó pénzért - persze ez csak vicc),
és az amúgy is meglehetősen kevés szabadidőnket nem öljük egy ilyen
halottnak tűnő projectbe. Nehéz szívvel ugyan, de meg kellett ezt
lépnünk, mivel nem láttunk más kiutat. További sok szerencsét kívánok
minden volt felhasználónknak.
Ezt a "kis" irományt azért
rittyentettem össze, mivel úgy éreztem, hogy szükség van az elmúlt 3 és
fél év lehető legkorrektebb lezárására és a szóbeszédek elkerülésére
(továbbá talán a lelki békém is helyreáll ezáltal). A nekrológ
nagyrészt az én véleményemet tükrözi, bár tényeket közöltem, valamint
kikértem a staff többi tagjának véleményét is.
Ui: olvasd össze a bekezdések keződbetűit!
Üdvözlettel: sajtmester
Users' Comments
Average user rating
Nincsen értékelve